Állások Menü
0

Szállodai animáció külföldön

GÖRÖGORSZÁG 2017

 
Ha szereted a szabadidősportokat, a szellemi és társasági játékokat és jól kommunikálsz, gyere animátornak!
Sokak számára nem ismert, hogy mit is csinálnak pontosan az animátorok. Nyaralásaitok alkalmával talán már találkoztatok is velük. Ők azok a fiatalok, akik a hotelvendégek szórakoztatásáért felelősek.
erre a nyárra, amit rodoszon töltöttem animátorként

 
 
 
 
 
 
 

Évről évre  animátor állás Görögországbankeresünk fiatalokat a nyári szezonra (áprilistól októberig) első sorbanGörögországba Ezért nem is interjúztatunk egész évben csak decembertől márciusig, a 2017-os casting február közepén kezdődik.Ehhez a munkához a megfelelő személyiség mellett a nyelvtudás a legfontosabb. Minden esetben szükség van legalább társalgási szintű angol és erős német nyelvtudásra, hiszen nagyon sok német turista szokott megfordulni ezekben a szállodákban. A németet a 2017-os szezonban nem válthatja ki más nyelvtudás, tehát csak ezt a két nyelvet fogadjuk el. Tehát ha azon gondolkozol, hogy szívesen töltenéd a következő szezont egy csodálatos tengerparti szállodában, érdemes leporolni az éppen meglévő nyelvtudást! Nyelvtanulásra fel!  

Rendezés:
ID: 405
Aktuális

Jelentkezz már most, hogy nyaradat a tenger mellett töltehesd!

Animátorokat keresünk a nyári szezonra áprilistól október végéig görögországi és ciprusi szállodákba.

ID: 406
Aktuális

Gyerek animátorokat keresünk a 2017-os szezonra áprilistól október végéig görögországi, illetve ciprusi szállodákba. Kezdés: április-május!



az animátori munka sok mindenre megtanít

 

 
 
 
 
 
 
 
Egy szállodában általában nem egy animátor dolgozik, hanem egy egész animátor csapat, amit minden esetben egy már tapasztalt ember, a Team Leader vezet. Animátorként alapvetően 3 pozíció lehetséges: gyerek, sport és all-round animátor. A gyerekanimátor, a hotelben megszállt kicsikkel foglalkozik, ő felelős a Mini Klubokért, Mini Discoért, és különféle progra szállodai animátorok görög szigetekenmokat szervez és bonyolít le a gyerekek számára. A sport animátor a sport programokért felelős, mint például egy kosárlabda mérkőzésre, vagy éppen egy strandröplabda mérkőzésre való résztvevő-toborzás, valamint a mérkőzés levezénylése.

Az all-round animátor pedig lényegében mind a két területtel foglakozik vegyesen. Nagyon fontos esemény szokott lenni a szállodák életében az esti műsor, ami lehet egy Show, Karaoke, vagy éppen Disco. Ezekért a rendezvényekért természetesen az egész animátor csapat felelős, közösen készülnek fel, és adják is elő a műsort.
Animátornak lenni tehát elég fárasztó munka, mert nincs konkrét műszak, hanem egész nap igényt tarthatnak a dolgozók idejére, természetesen az egyes programok között van pihenő, de ekkor is sok esetben a vendégekkel beszélgetnek, barátkoznak. De ha valaki szereti az embereket, a pörgést, barátkozó típus, rugalmas, és nem fél az esetleges szerepléstől, akkor abszolút megélheti ezt a szezont úgy, mint munka és szórakozás egyben.

A m
munka gyönyörű tengerparti szállodábanunkavégzés 4-5 csillagos szállodákban történik, melyek természetesen szinte minden esetben tengerparti hotelek. A fizetés nettó 600-700 euro/hó között van, mely akár 100%-ban félretehető, hisz a szállás és az ellátás ingyenesen biztosított, a szállás a hotel területén belül szokott lenni kétágyas szobákban. A ki- és hazautazást is finanszírozza a munkaadó 500€-ig (de fontos, hogy csak utólag térítik vissza). Így kb. 100 000 Ft-os kezdőtőke elegendő lehet.

Ha szívesen dolgoznál animátorként a következő szezonban, csodálatos környezetben és egy fiatalos jókedvű csapat tagjaként, akkor jelentkezz! Az angol és német (néha elfogadnak ehelyett más 
nyelvet is) nyelvtudás elengedhetetlen, így csak az jelentkezzen, aki rendelkezik nyelvismerettel.
jó animátor visszajelzés az euworkről

 
 
 
 
 
 
animátori állások ügyintézőjeTovábbi információ, és jelentkezés az alábbi elérhetőségeken
(hétköznap 9:00-17:00 között):
Nikolics Andrea
BUDAPEST
(+36 1)203 5833
andrea@euwork.hu 


 
 
Irodáink:
Budapest: 06-1-203-5833
Miskolc: 06-30-607-1650
Szeged: 06-30-903-6359
Csíkszereda: +40-266-312-111
 Szerb mobilszám: +381-60-0670251
Ezen a kategórián belül:
Keresés nyelvtudás szerint
Szaktudást Nem igénylő Állásaink
Tudtad?
Az Egyesült Királyság most március 29-én érvenyísítette az 50. cikkelyt, azaz megkezdte az EU-ból való kilépés felé vezető tárgyalásokat. Ennyi történt, nem több és nem kevesebb: Nagy-Britannia továbbra is az Európai Unió tagja, még minimum két évig, és addig minden régi és új, más eu-s országból, például Magyarországról érkező munkavállaló korlátozások nélkül élhet és dolgozhat az országban. Van egy kis esély rá, hogy Nagy-Britannia és az EU megállapodnak a munkavállalók korlátozásáról még a kilépés előtt. Erre azonban legkorábban 2018 elején kerülhet sor, ugyanis az Egyesült Királyság és Brüsszel csak majd decemberben fog egyáltalán tárgyalni a munkavállalás kérdéséről. Akárhogy döntenek, az csak az új bevándorlókra vonatkozik, tehát azokra, akik egy ilyen döntés utána akarnak majd Nagy-Britanniában dolgozni.  Aki már ott van, vagy még idén kimegy, azt maradhat, és semmilyen komolyabb hátrány ne fogja érni.