Hogyan használd ezt a honlapot? Hogy tudsz érdeklődni? Oldalunkon országokra lebontva megtalálod az összes állásunkat. Minden állásnál láthatod a követelményeket, a fizetést, és további, részletes információkat. Ha elolvastad és érdekel, de még kérdésed van, jelentkezz az adott állásra, mi pedig visszahívunk telefonon!

OKÉ
Állások Menü

Gondozói, idősgondozói állások külföldön

Aki szociálisan érzékeny és szívesen segít másokon, annak az  egészségügy területén  mindig található munka Nagy-Britanniában, de német nyelvterületen is. A vendéglátóiparhoz hasonlóan itt is van lehetőség túlórára, ezért többet is lehet keresni, közben pedig kiválóan megtanulhatunk angolul. Minden egészségügyi állásunkra jellemző, hogy  kevés indulótőkével  is neki lehet vágni, mert kevesebb pénzre lesz szükségünk az első fizetésig, mint a többi külföldi munka esetében. aki nem szereti az időseket, az ne találja meg a lényeget: ami a szépség és a kreativitás.

Gondozóként dolgozni egy biztonságos szakma. Egyre több és több gondozóra van ugyanis szükség, egyszerűen azért, mert az emberek egyre tovább élnek Nyugat-európában. Sőt, szeretnék idős éveiket egyre aktívabban tölteni. A technikai fejlődésnek köszönhetően korábban ágyhoz kötött betegek ma már szabadon mozoghatnak, megfelelő felügyelettel.
Rendezés:
ID: 723
Aktuális
585.000 Ft

Ha szeretne Londonhoz és a tengerhez közel dolgozni, kellően empatikus személyiség, akinek elegendő türelme van ahhoz, hogy sérült gyermekekkel foglalkozzon és az életüket tegye könnyebbé, ha hivatása a rászorulók segítése és középfokú angol nyelvtudással rendelkezik, akkor ez az Ön állása. Gyógypedagógiai asszisztens és gondozó munkakörbe keresünk elhivatott és megbízható munkaerőt hosszú távra. 

ID: 706
Aktuális
500.000 Ft

Sérült gyerekek mellé keresünk szociális gondozókat és óvónőket!

ID: 208
Aktuális
430.000 Ft

Jogosítvánnyal rendelkező, angolul társalgási szinten beszélő hölgyeket keresünk brit partnerünk számára, egészséges és szakellátást igénylő idősek házi ápolására.

ID: 409
Aktuális
430.000 Ft

Angliában sok idős ember él egyedül az otthonában segítség nélkül. Magas színvonalú szolgáltatást nyújtó brit partnerünk számukra keresünk a tapasztalt gondozókat egészséges és szakellátást igénylő idősek házi gondozására. Kizárólag hölgyek jelentkezését várjuk.

ID: 187
Aktuális

Bentlakásos idősgondozói munkára várjuk a jelentkezőket ápolási feladatok ellátására és házvezetésre Németországba. Hölgyek és urak jelentkezését is fogadjuk. 

ID: 662
Aktuális
500.000 Ft

Fogyatékkal élők felnőttek számára segítségnyújtással foglalkozó partnerünkhöz keresünk a mindennapi feladatok ellátására munkatársakat. Ezt az állást különösen ajánljuk szociális munkás végzettségű jelentkezőinknek!

 

ID: 209
Aktuális
430.000 Ft

Az Egyesült Királyság területén legelterjedtebb gondozási forma - a házi gondozás mellett - az idősotthoni ellátás. Számos, ezen a területen elismert partnerünk számára keresünk tapasztalt vagy tapasztalattal nem rendelkező, angolul beszélő gondozókat, gondozónőket.

Minden általunk ajánlott munkalehetőség bejelentett és legális, ahol a jelentkező kötelező módon megkapja az adószámot, TB számot. Külföldön kapott fizetése későbbi nyugdíjába is beleszámít!

 

az euwork közvetítő céget korrektnek, tisztességesnek tartom, és mindenkinek csak ajánlani tudom

 

 

 

Minden általunk ajánlott munkalehetőség bejelentett és legális, ahol a jelentkező kötelező módon megkapja az adószámot, TB számot. Külföldön kapott fizetése későbbi nyugdíjába is beleszámít!

rehabilitáció angliában idősotthon angliában egészségügyi munka angliában, skóciában
 


 
 
Ha kérdése lenne, az alábbi telefonszámokon (munkaidőben) örömmel adunk felvilágosítást: 1-203-5833.

Ha már rendelkezik egészségügyi tapasztalattal, akkor erre az önéletrajzban is fel kell hívnia a figyelmet. Ha részletezi szakmai tapasztalataidat, sokkal nagyobb eséllyel kap magasabb szintű állást. 
Ha pedig olyan főiskolai vagy egyéb egészségügyi képzésben vett részt, amely legalább három évig tartott, akkor valószínűleg dolgozhat szakképzett ápolóként is, persze jóval magasabb fizetésért. 
 
Deákvári Pál, HR Tanácsadó 

 

Ezen a kategórián belül:
Keresés nyelvtudás szerint
Tudtad?

Bár jelenleg a munkaerő hiány a jellemző Európában, ez nem mindig marad így. Az egyre fejlettebb programoknak és mesterséges intelligenciáknak köszönhetően rengeteg (többnyire monoton) munkahely fog megszűnni mindenhol. Mit lehet ez ellen tenni? Az egyik megoldás, hogy mi is programozónak állunk, ahogy ez a szakmai cikk is javasolja. Ha ehhez nincs kedvünk akkor inkább a soft skillekre kell rágyúrnunk. A kutatók szerint a jövőben olyan munkavállalókat fognak jól megfizetett munkakörökben foglalkoztatni, akik önállóak, rugalmasak, gyorsan beletanulnak bármikor egy új feladatkörbe, és jól tudnak összedolgozni akár különböző nemzetiségű emberekkel is. 

Ezek viszont pont azok a készségek, amiket az iskolában nem, de egy külföldi munkavállalás során elsajátítunk. Új helyzethez kell alkalmazkodnunk, addig nem látott mindennapi problémákat megoldanunk és különböző kultúrájú emberekkel összedolgoznunk. Egy külföldi állással olyan új képességekre teszünk szert, amelynek pozitív hatásait akár még évtizedek múlva is élvezhetjük!