Hogyan használd ezt a honlapot? Hogy tudsz érdeklődni? Oldalunkon országokra lebontva megtalálod az összes állásunkat. Minden állásnál láthatod a követelményeket, a fizetést, és további, részletes információkat. Ha elolvastad és érdekel, de még kérdésed van, jelentkezz az adott állásra, mi pedig visszahívunk telefonon!

OKÉ
Állások Menü

Előre lépés, karrier külföldön

Külföldi munkánál jellemző, hogy "alul" kezdünk, azaz a magyarországi utolsó munkahelyünkhöz képest egyszerűbb, gyakran fizikailag megterhelőbb munkát fogunk először kapni. Ezt ellensúlyozza, hogy az Euwork munkahelyein remekül lehet előre lépni, SOKKAL GYORSABBAN, MINT MAGYARORSZÁGON. Rengeteg volt ügyfelünk dolgozik irodai, illetve középvezetői szinten, annak ellenére, hogy fizikai munkásként kezdték külföldi pályafutásukat. 

A visszajelzéseink szerint az angolok, németek, osztrákok sokkal inkább megbecsülik a tisztességet munkát, a jó teljesítményt, mint Magyarországon. Sőt, nem csak megbecsülik, de jutalmazzák is, jobb pozíciókkal, képzésekkel és magasabb fizetéssel. A gáncsoskodás, irigykedés, személyes szimpátia és kapcsolatok alapján történő előre lépés sokkal ritkább, mint amit sajnos itthon megszokahttunk. Raktárainkban az igyekvő munkavállalókat targoncás, majd logisztikus munkakörökbe képzik tovább, de van aki műszakvezető az újak betanítására specializálódott tréner lesz. Ki-ki személyiségének megfelelően. A szállodákban pedig a takarítók és segédpincérek gyorsan rendes felszolgálókká és bárpultosokká léphetnek elő. A következő lépcsőfok a recepciós és supervisor pozíciók, de olyan is van, aki a szálloda könyvelőjévé vált. Az angol idősotthonok pedig az ottani felnőttképzésnek megfelelő NVQ képzés keretein belül segítik a náluk dolgozók szakmai előmenetelét.

Ezen a kategórián belül:
Keresés nyelvtudás szerint
Tudtad?

Bár jelenleg a munkaerő hiány a jellemző Európában, ez nem mindig marad így. Az egyre fejlettebb programoknak és mesterséges intelligenciáknak köszönhetően rengeteg (többnyire monoton) munkahely fog megszűnni mindenhol. Mit lehet ez ellen tenni? Az egyik megoldás, hogy mi is programozónak állunk, ahogy ez a szakmai cikk is javasolja. Ha ehhez nincs kedvünk akkor inkább a soft skillekre kell rágyúrnunk. A kutatók szerint a jövőben olyan munkavállalókat fognak jól megfizetett munkakörökben foglalkoztatni, akik önállóak, rugalmasak, gyorsan beletanulnak bármikor egy új feladatkörbe, és jól tudnak összedolgozni akár különböző nemzetiségű emberekkel is. 

Ezek viszont pont azok a készségek, amiket az iskolában nem, de egy külföldi munkavállalás során elsajátítunk. Új helyzethez kell alkalmazkodnunk, addig nem látott mindennapi problémákat megoldanunk és különböző kultúrájú emberekkel összedolgoznunk. Egy külföldi állással olyan új képességekre teszünk szert, amelynek pozitív hatásait akár még évtizedek múlva is élvezhetjük!